2013. október 27., vasárnap

A 21 Mini



Kisütve, megtöltve, feldíszítve, csőre töltve! 
Legalábbis ilyesmi gondolatok forogtak az agyamban, amikor az elkészült 21 Mini tortát lefotóztam, becsomagoltam és a romokat eltakarítva leültem az asztalhoz. És szégyen vagy sem, ennek örömére én bizony ledöntöttem egy felest is. Na de kezdjük az elején!!!


A helyzet az, hogy ha úgy érzem unatkozom, az én drága testvérem tesz róla, hogy ne így legyen. Történt ugyanis, hogy ez év október havának 20. napján Nővérem párjának szülei 50. házassági évfordulójukat ünnepelték. Természetesen nem mehettem el az esemény mellett anélkül, hogy ne ajánlanám fel tortás segítségemet. Ez viszont mégis más volt, mint az eddigi felkérések. A tortát hamar kilőttük, mert kiderült az egyik rokon is azzal készül. Ebből kifolyólag pedig biztosítva volt a desszert minden mennyiségben, így hosszas levélváltás, egyeztetés és képküldözgetés után jött az ötlet: készüljön annyi egyszemélyes mini torta, ahány vendég lesz. Aki pedig már telve vagyon, az haza is viheti és később is elfogyaszthatja. Így született meg az elképzelés a 21 Mini tortáról, különböző díszítéssel, külön ízben és színben a fiúknak és lányoknak.

A valósághoz hozzá tartozik, hogy fogalmam sem volt mire vállalkozok! A 21 különféle díszítés csak a hab volt a tortán. Olyan kombinációt és recepteket kellett csinálnom Nővérem kérésére, amit még soha, független attól, hogy ezek nem új keletű ízek. Van egy jól bevált olajos piskóta receptem, amit mindig használok, attól eltérni nem nagyon szoktam. Töltelékek terén természetesen szeretek újjal próbálkozni, de mindig izgulok, ha olyat kell csinálnom amit még nem próbáltam. Nővéremmel úgy egyeztünk meg, hogy más ízesítésű lesz a fiúknak és más a lányoknak. Arra gondoltunk, hogy a férfiak többsége szereti a tiramisut, a nők pedig, bármilyen furcsa is, nyitottak a citromos dolgokra. Így született meg a 9 db tiramisu krémmel töltött kakaós tortácska lila színben, valamint a 12 db citromos krémmel töltött mákos apróság, zöld borításban.
Avagy a 21 Mini!









Először sütöttem mákos piskótát. Eleve ritkán csinálok klasszikus értelemben vett piskótát, nemhogy mákosat!!! Négy tojásból sütöttem három lapot. Persze, hogy az elsőt elrontottam, így kellett még egy lapot sütnöm. A krémet egy nagyon kedves ismerősöm receptje alapján készítettem. Házi Lemon Curd-öt csináltam négy citrom és két lime levéből (a hülye is rájött, hogy citromos), amit mascarpone-val kevertem ki. Elvileg fel kellett volna még lazítanom felvert tejszínnel is, de az első adagot vajjá köpültem, a második meg kiröhögött a robotgép láttán és úgy döntött azért sem verődik habbá. Hát jó, ha nem kívánja a tejszínt, én nem erőltetem. Igen ám, de ekkorra már belezuttyantottam 2 csomag zselatinfixet. Másnapra csapni lehetett a falra. Jött a segítség: keverjek bele egy kis tejfölt! A dolog, működött, így megszülettek a citromos mákos mini torták és a citrom lévén zöld kabátot kaptak!


A tiramisu töltelék tulajdonképpen nem állt másból, mint jó sűrűre főzött puding és mascarpone keverékéből, ízlés szerint édesítve, egy kis fahéjjal megspékelve. A tészta valahogy mindkettőnk számára egyértelmű volt, hogy kakaós olajos piskóta legyen, amit pici kávéval locsoltam meg. Nekem azonban kissé fura ízt adott a kettő kombinációja, ezért utólag visszagondolva sima tésztával jobb lett volna. Elvégre a babapiskóta sem kakaós. Ebből lettek hát a tiramisus mini torták lila köntösben, aminek oka igazából Nővérem lila mániája! Én is szeretem ám a lilát! :)



Kemény megpróbáltatás volt ez! Annál is inkább mert még egy plusz tortát is kellett csinálnom egy keresztelőre, így a tervem, hogy a virág díszeket minden nap apránként csinálgatom, teljesen megdőlt és maradtak az utolsó napra. Még jó, hogy vasárnap debütáltak, így ott volt az egész szombatom. Egy hétig minivel keltem, minivel feküdtem. Mini torták lebegtek a szemeim előtt, miniben láttam a világot. A mélypont egyértelműen az alákenés volt, azt hittem sose leszek túl rajta. Mire az összeset egyenként megkentem, kezdtem úgy érezni, hogy lassan elmegy a maradék ép eszem is. Na de a szaggatás sem volt kutya. Mivel nem volt olyan magas szaggatóm amivel át tudtam volna szúrni a betöltött tésztákat, előre bejelöltem a köröket, majd késsel vágtam ki az összeset. Hát csoda, hogy megünnepeltem, amikor készen lettek?



És a fogadtatás? A bulira hivatalos voltam én is. Ebéd után kihozták a nagy torta mellett az én 21 minimet. Én bőszen fotóztam az eseményeket, így a háttérből hallgattam, hogy tetszett mindenkinek! Hát ez az, amiért megérte. A citromos mákos tortát pedig az is dicsérte, aki egyébként nem eszi meg a mákosat. Ráadásul férfi! :) Céloztam és talált!  
Nos Hölgyek és Urak....íme a 21 Mini! Fogadjátok szeretettel!
























A madárkásak az Ünnepelteknek készültek:

Ő pedig a személyes kedvencem!!!!
Ugyanis a halvány rózsaszín virágot az én Kedvesem csinálta. Merthogy kitartóan segédkezett a díszítésben! Szerintem totál profi lett! :)

Gyerkőcös verzió is készült!! A macis Árminé, a lepkés pedig Pannáé lett!!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése