Az első lökés

Már nem emlékszem minden tortára, amit születésnapomra kaptam, de tudom, hogy nem egy fotó készült arról, ahogy nővéremmel mindketten egy-egy torta előtt ülünk, és fülig ér a szánk. Anyánk miden évben fáradhatatlanul ontotta magából szülinapi tortákat és rögtön mindjárt kettőt is.

Azért kettő, mert bár köztem és Nővérem között hét teljes esztendő van, ugyanabban a hónapban születtünk, 3 nap különbséggel. Szóval mindig természetes volt, hogy szülinapi torta lesz, és biztos nem is akármilyen. Az is hozzá tartozik az igazsághoz, hogy mindig meg lettünk kérdezve, hogy milyen tortát szeretnénk, és ahogy teltek az évek lassan kimerült a repertoár. Visszagondolva, Anyánk nem cicózott. Két, egymástól különböző tortacsodát volt képes kreálni minden évben, ami valahogy természetesnek és nélkülözhetetlennek tűnt. Aztán Nővérem, annál a bizonyos 3. x-nél váratlan kijelentést tett. Nem tart igényt a továbbiakban külön szülinap tortára és onnantól kezdve gyakorlatilag egy torta volt kettőnknek. Ám a kérdés továbbra is rendületlenül elhangzott, immáron csak felém, rám hárítva a döntés hatalmas súlyát: "Milyen tortát szeretnél az idén?" És én tényleg nem tudtam válaszolni. Volt én nekem már fekete erdő, Sacher, gyümölcsös, dobos, diós és még sorolhatnám. Így egyszer azt találtam mondani: "Anya....Rád bízom! Csinálj valami meglepetést!" És Ő meg is tette. Látszólag egy egyszerű torta volt, amikor az asztalra került. Ám amikor felvágtam, sakktábla mintás volt a tésztája. Azt hiszem ez volt az a pont, mely több szempontból is meghatározta a tortákhoz, édességekhez fűződő viszonyomat. Először is  mérhetetlen csodálattal viseltettem anyám iránt, aki egy olyan tortát hozott össze puszta kihívásból, ami nyilvánvalóan nem volt egyszerű. Akkoriban még nem volt szokás megosztani különböző fórumokon a saját kezünk által készített tortákat, és kevés népszerű hobbicukrászról lehetett hallani, aki megosztotta volna a tortakészítés néhány fortélyát. És valljuk be, a torta trendek is még a régi divatot diktálták. Másodszor pedig ez a sakktábla torta olyannyira szürreális látványt nyújtott, hogy ott abban a pillanatban eldöntöttem: én akarok ilyeneket csinálni. Felcsigázott a gondolat, hogy akár még egy ilyen szépség is kikerülhet a kezeim közül. Elkezdtem sütögetni. Persze ez kezdetben igen gyerekcipőben járt és igazi torta nem is nagyon került ki a kezeim közül. Sütöttem én kevert tésztákat, pitéket, kuglófokat, kalácsot, de a töltött, díszített torta továbbra is egy olyan kihívás maradt számomra, amit csak halogattam és sohasem volt bátorságom bevállalni. Az áttörést -évekkel később- Apám 70. szülinapjára készített torta hozta meg. Természetesen közös produkció volt Anyámmal, de a cél egy volt. Valami olyan különlegeset alkotni, mit előtte soha. Elkezdtünk böngészni a neten és rá kellett jönnünk, hogy rengetegen sütögetnek pusztán hobbiból olyan csodákat, amiket eddig csak cukrászdákban nézegethettünk. Hogy pontosan hogyan is jött, hogy én magam csináljam meg a marcipán rózsákat, és hogyan is jutottam a marcipán közelébe, azt már nem tudom. Arra emlékszem, hogy rengeteg videót néztem meg cukorvirágok és különböző marcipán figurák készítéséről. Aztán egyszer csak ott ülök a konyhában és gyártom a virágokat. És nagyon élveztem.  Azt hiszem valahogy így kezdődött.....aztán jött Panna első, pettyes mintás ajándékdoboz tortája. De ez már egy másik történet....